Az oroszok drónokkal támadták a dél-ukrajnai kikötőket, a moldovai kormány szerint két drón náluk ért földet és felrobbant – ...
2022-ben családon belüli erőszak miatt fordult a japán követséghez, de ők a magyar rendőrséghez irányították, akik nem tettek ...
A gyanú szerint az érettségi előtt álló fiú 2017 óta több embernek is adott el füvet, grammonként 3-4 ezer forintért. A ...
Legalább 27-en megsérültek, miután Münchenben a tömegbe hajtott egy autós csütörtök délelőtt – írja a Sky News. Az autós egy ...
Az OMSZ azt írta, ők már 2021-ben elindították azt a kezdeményezést, amelyhez hasonlót most a Magyarországi Mentődolgozók ...
Tisztújítást hajtott végre az állam a saját felszámolócégében, a „stratégiai” felszámolások haszonélvezői azonban továbbra is ...
A Generali Biztosítóhoz 2024-ben közel 40 000 lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett – olvasható a ...
Biró Ferencet a hivatali visszaélés mellett már összesen 87 millió forintra elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a nyomozó ...
Az év utolsó hónapjáról is kiadta a KSH a részletes adatokat: decemberben a munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékos volt ...
A szenzitív anyagokhoz az egykori autóversenyző volt testőre jutott hozzá, majd átadta egy másik férfinak. Az azzal ...
Újabb légicsapás jöhet, miután októberben kiiktatta az iráni légvédelmet az izraeli légierő. Amerikai támogatással támadhatják a nukleáris létesítményeket, azonban Trump erre még nem adott engedélyt.
A Facebookon szállt bele a nemzetgazdasági miniszter Budapest vezetőibe.